Online adatok
Honlap-menü

Szabadbattyán Története: Weboldala: Katt a képre!

kép

A mai település környéke már az őskorban is lakott volt. A számos régészeti lelőhelyről többek közt bronzkori, germán, avar- és honfoglalás kori sírok, és település maradványok kerültek elő.

1279-ből való oklevél említi először a községet, Battyán néven.szb
Károly Róbert 1326-ban Magyar Pálnak, királyi főtárnokmesternek adományozza a települést. Az 1390-es években Kővágó Örsi Mihály birtokába került. Egy 1397-es oklevélben először említik meg az itt épült várat. 1399-ben Zsigmond király Kővágó Örsi Györgynek adományozza Battyánt és a környező területeket. Ezzel egyidejűleg vám szabályt hoznak. 1543-ban a török elfoglalja a települést, és lerombolja az erődöt. Egy 1563-as oklevélben az 52 házzal rendelkező Battyán szultáni birtok, ahol 109 fős török őrség állomásozik. Egy 1567-ből származó összeírás szerint már kastély és templom is található volt község területén. A török kiűzése 1688-ban volt.

Az itt található sárvízi átkelő miatt a fontos stratégiai célpont . Csíkvár erődítmény a sárvízi átkelő vám szedő helye volt, és a település délkeleti részén állt. A ma is látogatható épen marat része a Kula torony.

A település fontos szerepet játszott a II. világháború végén is, a Tavaszi ébredés hadműveletben.

 

Nevezetességei:

Kula torony

Neve a török nyelvből fordítva tornyot, őrtornyot jelent.kula

A tatárjárás környékén már állt a mai helyén egy több emeletes torony. Ezt valószínűleg a 13. században építették. A sárvíz mocsarai közti egyetlen átjáró őrzője és vámszedője szerepet kapta. 1543-ban rombolták le a törökök. A Székesfehérvárért folytatott harcok miatt azonban újjáépítették. A török kiűzése után, elvesztette stratégiai jelentőségét a község. Ezzel együtt a torony is romlásnak indult. Egy ideig magtárnak használták az épületet. Az 1975-ben helyreállított épületben 1981-ben nyílt meg a megyei múzeum török kori anyagát bemutató kiállítás. Ma a település határában zajló Római kori villa feltárásának és leletanyagának kiállítása látható benne.

Nyitva: április 1 - október 31.

 

Cifrakert

A Nádor-csatorna, és a Sárvíz-malomcsatorna között helyezkedett el a Batthyánycif család kastélya. Köré épített angolparkot az 1870-es években gróf Batthyány Lajosné. A hét hektár területen számos növényritkaságot lehetett megtalálni, ezért is kezdték a helyiek egyszerűen csak cifrakertként emlegetni. A kastély a II. világháborúban megrongálódott, majd lebontották. A park ezek után elvadult. A 2000-es évek elején községi összefogással elkezdték a rehabilitációját. A parkban található negyvenkét hatalmas öreg platán. Kőrisei, fehér nyárfái, zöld juharfái, nagylevelű hársai igazi botanikai különlegességek, védettséget élveznek. A kertben található egy kis tó is.

 

Római kori villa

Szabadbattyán határában találták meg Pannónia eddig ismert legnagyobb késő római kori villáját. A 110 x 120 méter alapterületű épület a Sopianae (Pécs)–Brigetio (Szőny), Sopianae–Aquincum út mellett fekszik. A villa feltárását a székesfehérvári Szent István király Múzeum munkatársai 1993-ban kezdték meg, s a munka ma is tart. Erről látható kiállítás a Kula toronyban. Az épületnek és a kiásott termeknek a mérete arra utal, hogy tulajdonosa Pannónia igen magas rangú személye lehetett. Valószínűsíthető, hogy a Seuso-kincsek is innen származnak.

 

Nepomuki Szent János szobornj sz

A katolikus templom kertjében található barokk stílusú Nepomuki Szent János szobor az 1700-as években készült. Alkotója ismeretlen.

 

Széchenyi szobor

Szabadbattyán központjában található Széchenyi István mellszobra, mely köré zászlókat tűznek az általános iskola diákjai a nemzeti ünnepek napján.szmlsz

 

Templomok

  • A római katolikus templomot a Batthyány család építette. Az első főoltárképet a család egyik nőtagja festette. A templom bejárata felett a Batthyány család címere látható.rkt
  • A településen található református templomot 1748-ban újították fel. Itt találhatórt a Turul szobor is a háborúban elesett szabadbattyáni katonák névsorával.
  • A Szent Vendel kápolnát az 1880-as években Batthyány Emmaróza grófnő építette. 1980-ban adományából restaurálták.

Nagyközség.
Vármegye: Fejér vármegye.
Kmzép-Dunántúl régió.

Székesfehérvári kistérség.
Lakosok száma: 4527.
Lakások száma: 1541.
Terület: 3366 hektár.
Telefon körzetszám: 22.

Irányítószám: 8151.

 

                                                                                                             

Vissza a lap tetejére

Előrejelzés
A weboldal frissítve: 2024.09.21. 10:30. Szabadbattyán időjárása © 2012- 2024